Főoldal > Cikkek > Megnyílt a várt céges eszközbeszerzési EU-pályázat

Cikkek, Hírek

Megnyílt a várt céges eszközbeszerzési EU-pályázat

2017. december 13.

Megnyílt a korábban 5 nappal elhalasztott céges eszköz- és szoftverbeszerzési EU-pályázat, amelynek 17 milliárd forintos keretére várhatóan nagy lesz az érdeklődés, hiszen akár 50%-os vissza nem térítendő támogatás is elnyerhető.

GINOP-2.1.8-17 

Hétfő dél óta lehet benyújtani a támogatási igényeket "A kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című, GINOP-2.1.8-17 kódszámú felhívásra, amelynek megnyitását egy november végi közlemény szerint öt nappal elhalasztották, de az első benyújtási szakaszhatár nem változott, továbbra is 2018. február 15-én 12 óra maradt.
A kkv-k 5-15 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek eszköz- és szoftverbeszerzésre és a felhívás szerint 850-3400 db támogatási kérelem nyerhet majd.
 

Nagy érdeklődésre lehet számítani

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek azt emelte ki:
várhatóan nagy érdeklődés lesz a pályázat iránt, mert a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot.
 
 

Támogatás mértéke

A pályázat olyan eszközök, immateriális javak - szoftver, gyártási licenc vagy know-how - beszerzését támogatja, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, illetve új, vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.
A támogatás mértéke maximum a fejlesztés értékének 50 százaléka lehet és a támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek, a projektek megvalósítására rendelkezésre álló idő maximum hat hónap - hangsúlyozta az államtitkár.
 
Forrás: portfolio.hu
 

További Cikkek, Hírek

Uniós pályázatból fejleszt? - Sok fontos szabályra is figyelni kell mostantól

2018. február 7.

A napokban több olyan közlemény is megjelent a kormány hivatalos uniós pályázati oldalán, amely pénzügyi elszámolási szabályrendszerek megjelenésére, illetve a csekély összegű támogatási szabályrendszer frissített összesítőjére hívja fel a figyelmet, így ezeket egy csokorba gyűjtve mi is felhívjuk a figyelmet. Tovább olvasom >

Heteken belül kiírják a régóta várt munkahelyi képzési EU-pályázatokat

2018. január 30.

Heteken belül a tavaly tervezett keretekkel kiírják a munkahelyi képzési EU-pályázatokat a kkv-knak és a nagyvállalatoknak, így összesen 40,5 milliárd forintos forrásról lesz szó és a feltételek úgy lesznek kitalálva, hogy meg lehessen előzni a visszaélési kísérleteket - jelezte a Nemzetgazdasági Minisztérium a Világgazdaságnak. Tovább olvasom >

ÚJ pályázat - szállodák és panziók létesítésére és felújítására a Balaton térségében!

2018. január 18.

Új pályázatokkal bővült a Kisfaludy Program, melynek keretében a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben is lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni szálláshelyek létesítésére és szállodák felújítására. Az igényelhető támogatás új szálloda létesítése esetén minimum 250 millió, maximum 3 milliárd forint, új panzió létesítése esetén minimum 25 millió, maximum 315 millió forint, míg a támogatás intenzitása maximum 60%. Szállodák felújításához 16 millió forint és 1,5 milliárd forinti összegre lehet pályázni, maximum 70%-os támogatási intenzitással. A pályázatok benyújtása 2018. március 14-ig lehetséges. Tovább olvasom >

Szállodák és panziók fejlesztéseire lehet pályázni a Sopron-Fertő térségben február 1-től!

2018. január 17.

Megjelent a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben található szállodák és panziók felújításáról és új szálláshelyek létesítéséről szóló felhívás. A támogatási intenzitás maximum 45%. A konstrukció célja a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó és a turisztikai vonzerők közelében található új kereskedelmi szálláshelyek kialakítása, meglévő szálláshelyek felújítása. Tovább olvasom >